Jump to content

Sarauer Andrew hosszabbított a fehérvári hokicsapatnál

2016. 06. 21. 13:59

Sarauer Andrew szerződést hosszabbított a fehérvári jégkorongcsapatnál. A kanadai születésű magyar válogatott csatár a negyedik szezonját kezdi meg az osztrák bajnokságban (EBEL) érdekelt együttesben.

A klub csütörtöki közleményében a 31 esztendős center elmondta, azért döntött a folytatás mellett, mert úgy érzi, a csapat jövőre még magasabb szintre léphet.

"A cél természetesen a lehető legjobb eredményt elérni a bajnokságban, ennek első lépéseként pedig be kell jutnunk a playoffba" - fogalmazott.

Sarauer 2013 óta szerepel a Fehérvár AV19-ben, és már első szezonjában a legeredményesebb játékos lett. A gólerős csatár a következő szezonban (2014/15) az EBEL pontkirálya volt. Az előző évadban azonban sokat bajlódott sérüléssel.

"Szerencsére a panaszaim a múlté, a világbajnokság után két hetet pihentem, most pedig azon dolgozom, hogy a lehetőlegjobb állapotban legyek augusztusra" - tette hozzá.

Sarauer 2015 óta a magyar válogatott játékosa, a tavalyi krakkói divízió I/A vb-n a torna All Star-csapatába is bekerült. A honosított játékos tagja volt a májusi elit-világbajnokságon szereplő csapatnak is.

(Forrás: Telisportguru.hu, MTI | Fotó: Jegkorongblog.hu)