Jump to content

A Síszövetség új elnöke

2020. 09. 12. 19:00

A Magyar Síszövetség pénteki küldöttgyűlése nyílt, egyhangú szavazással választotta meg elnökének a korábbi válogatott sízőt, Fürstner Józsefet.

Az 52 éves vállalkozó a négyből végül egyedüli jelölt maradt azt követően, hogy Dávid Ilona és Barta Csaba a helyszínen jelezte, nem kíván elnök lenni, Csobánczy Gábor pedig el sem ment az eseményre.

A síszövetséget az elmúlt néhány évben nem kerülték el a botrányok, viták, belharcok, melyek sajnos rendőrségi feljelentésekig fajultak, az új elnök azonban hangsúlyozta, a békesség, az együttműködés és az összefogás kialakítása a célja.

„A szándékom a jövő építése, ugyanakkor tisztában vagyok a jelennel is – mondta el Fürstner József a Nemzeti Sportnak a küldöttgyűlés után. – Tudomásom van arról, hogy napvilágot láttak bizonyos ügyek, de nem a boszorkányüldözés a célunk, hanem a törvényes, tisztességes, szabályszerű átadás-átvétel, és a szövetség helyzetének mielőbbi megismerése.”

Az új elnök nagy lelkesedéssel veti bele magát a munkába, főleg azt követően, hogy a jelenlévők egyhangúan választották meg: „Meglepett, ugyanakkor nagyon jólesett ez a támogatottság, igazán megindító. Már az is megtisztelő volt, hogy az általam nagyra tartott klubok közül négyen is engem javasoltak elnöknek. Életem első huszonöt évét a sísportban töltöttem, és mivel az elmúlt időszakban nem vettem részt a szövetség munkájában, talán bennem látták azt, aki összekapcsolja a jelent és a jövőt.”

A pénteki elnökválasztás azért vált esedékessé, mert a tagság július 30-án visszahívta Miklós Editet. Az egykori kiváló sportoló viharos körülmények között, hosszas jogi procedúra után váltotta le hivatalosan is elődjét, Bajai Andrást, Fürstner József viszont mindenképp elkerülné az ellenségeskedést, sőt, szeretne egyeztetni Miklós Edittel a jövőről:

„Amikor találkoztam Edittel, elmondtam neki, szeretném, ha tudná, hogy igazi sportikonnak tartom, és sosem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor könny szökött a szemembe az olimpiai hetedik helyezése láttán. Úgy vélem, minden sportágnak szüksége van kiemelkedő eredményekre, egyéniségekre és azok megbecsülésére. Megválasztásom után az első dolgom volt odamenni Edithez, és megkérdezni tőle, lenne-e rá lehetőség, hogy a következő néhány napban megbeszéljük, miként látja a jelenlegi helyzetet.”

Pénteken jutott el a sajtóhoz az a dokumentum is, amely alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya bűncselekmény hiányában megszüntette a hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekmények gyanúja miatt a Magyar Síszövetség korábbi vezetésével kapcsolatosan tett több feljelentés ügyében lefolytatott eljárást. Remélhetőleg ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy az új elnökség tiszta lappal, a sportszakmai kérdéseket előtérbe helyezve kezdje meg munkáját.

(Forrás: nemzetisport.hu / fotó: pixabay.com)