A sífutásra alkalmas sílécek mintegy 2 méter hosszúak, 5 centiméter szélesek, vastagságuk pedig a hossz mentén 1–4 centiméter között változik. A legvastagabb középtájon, pontosabban a kötés környékén, így biztosítva a megfelelő szilárdságot és rugalmasságot a léc számára. A sílécek méreteit a versenyző magassága és súlya alapján állapítják meg, de figyelembe veszik a síző, pontosabban a sífutás stílusát is. A sífutóléc magasság irányban ívelt, és akkor megfelelő a sportoló súlyának, ha ráállva a közepe nem éri a sík talajt. A klasszikus futósí hosszúságának a testmagasság + 10–15 centimétert ajánlanak. A korcsolyázó vagy szabadstílushoz általában rövidebb és keskenyebb léceket választanak (testmagasság + 5–10 centiméter).
Ezért fordul elő, hogy olyan versenyeken, ahol a táv egy részét klasszikus, míg a másik részét szabad stílusban teljesítik, a váltáskor sílécet (és botot) is cserélnek. A sítalpak között vannak olyanok, amelyek gyantázást (waxolást) igényelnek, de vannak wax nélküli lécek is (a szabadidős sífutók számára). Míg az alpesisíelés sílécei mindig fém élekkel rendelkeznek, addig a sífutó léceknek nincsenek fém élei. A sílécek anyaga régen fa volt, ma már különböző rétegekből (például fa, üvegszál, műanyag, szintetikus hab) összeállított kompozit anyag. A léc elejét ívelten felhajlítják.
A sífutók – mint az alpesisízők – két síbotot használnak, de szerepük itt sokkal fontosabb, mert többnyire ezek segítségével, lökve, tolva magát halad előre. Kezdetben a síbotok anyaga bambusz volt, és csupán egyetlen botot használtak. Az 1960-as évektől terjedtek el az alumínium vagy üvegszálas konstrukciók, de készülnek botok szénszálas, vagy más erős, könnyű anyagból is.
A bot végén, a technikától, a sítereptől és a hóminőségtől függő méretben kosarat vagy hótányért helyeznek el, hogy csökkentsék a hóban való elsüllyedését. A sífutás botjai sokkal hosszabbak az alpesisízésnél használtaktól, méretét a versenyző magassága és stílusa határozza meg: a szabad stílusú sífutáshoz hosszabb, általában vállmagasságig érő, a klasszikus stílusú futáshoz 4–5 centiméterrel rövidebbet választanak. A botokat a markolathoz erősített csuklópánttal erősítik a sízők kézfejéhez.
A sífutás kötései speciális kialakításúak, a sílécre általában csavarozással erősítik fel. A kötést és a cipőt egymással összefüggő rendszerként kezelik. A síkötés – általában – csupán a sícipő orrát rögzíti, a sarkok szabadon mozognak fel és le. Manapság háromféle síkötés típust különböztetnek meg:
- SNS (Salomon Nordic System): A Solomon cég fejlesztette ki, de más márkanevek alatt is megtalálhatók. Ez a kötés-cipő rendszer – a versenyzésen kívül – alkalmas valamennyi sífutáshoz.
- SNS Pilot: A rendszert szintén a Salomon fejlesztette ki, a többszörös olimpiai és világbajnok norvég Bjørn Dæhlie ötlete alapján. Ebben az esetben a cipő nemcsak egy ponton kapcsolódik a futósíhez, hanem beiktattak még egy második rugós csatlakozást is. Szabad stílushoz fejlesztették ki, de már vannak klasszikus stílushoz valók is.
- NNN (New Nordic Norm): Ezt a Rottefella nevű cég fejlesztette ki, és lényegében az SNS-re épül. Bizonyos méretek mások, illetve az SNS rendszerrel szemben két saroknyereg is elhelyezésre került, hogy a cipő sarka stabilan álljon a futósín.
A sícipők ún. bokacipők vagy boka fölötti kialakításúak, és sokkal könnyebbek az alpesisízés bakancsaitól (a korcsolyázócipők a magasabb szárúak). Az orrukon kialakított speciális részt fogja és tartja a síkötés rögzítő eleme.
